The Sketchbook Project 4.

Szóval ott hagytuk abba, hogy megépült a faház, de valami még mindig hiányzott. Szerencsére nem kellett sokáig várni és kinyíltak a kapuk, átmászhatóvá váltak a falak és bekukucskáltak a kertbe a gyerekek, velük pedig belopóztak a színek. So we left the story last time (here) when the treehouse had been built, but there was still something missing. Luckily there was not a long time needed till the gates opened and the walls looked climbable and the children started peeping into the garden, and along with them came colours.

A kicsi ház lett a bandázások fő helyszíne. Itt ugyanis kimondottan esős napokon járt fodrászhoz Rózsika baba, az autókerekek minden kanyarban nyikorogtak, a vonat pedig sínek nélkül is vidáman fütyülve haladt. A rajzok tovább futhattak a lap szélénél, a mackócsapat pedig, bár vereséget szenvedett a beltéri labdabajnokságban, könnyen kiengesztelhető volt egy kis felolvasással és öleléssel. The little treehouse became the main spot of the gang. No wonder as it was a special place where Rosie the doll went to hardresser on rainy days, tyres were grinding at every turn, the train ran merrily whistling without rails. The lines of the drawing could leave the edge of the paper, and the team of bears, although had been beaten at inside ball games, was easy to propitiate with some reading and hugs.

A közösen olvasott könyv néha olyan izgalmas volt, hogy egyik-másik gyerek váratlanul elbóbiskolt. Reading the book together was so exciting sometimes that one or the other of the kids fell asleep. 

Nem csoda, hogy barátságszövetet kötött rájuk az idő a közös nevetések fonalából. No wonder that time knitted a fabric of friendship around them from the threads of common laughing.

… és ha megfigyeled, lassan az én történetemben is helyükre kerülnek a színek és a figurák. … and you can observe that colours and characters are finding their place slowly in my story as well.

Végül…. node ez már a befejező részben mesélem el! And finally … but I am going to tell it in the ending part!